Oldalak

2013. július 3., szerda

Chapter 11

FIGYELEM!

A blogban kicsit szabadjára engedem a perverz fantáziámat is, szóval lesznek benne +18 részek.Nem kell nagy dolgokra számítani, csak, néha néha beszúrok egy-egy szex jelenetet, vagy hasonlót.Szóval ez egy olyan figyelmeztetés azoknak, akik nem kedvelik az efféle tartalmakat.Az oldal bal oldalán fel lehet iratkozni, így értesítéseket kaphattok az új részekről.Légyszi komizzatok és szavazzatok.

Nessi szemszöge

Zayn megcsókolt, mielőtt bármit is mondhattam volna.Ezzel a csókkal elérte, hogy ne akarjak ellenkezni.Előszeretettel simogatta a pólóm alatt a hasam és rátért a melleimre is, majd egy pillanat alatt megszabadított az ideiglenes felsőmtől.
-Csak fél óránk van.-suttogta a nyakamba és megharapott.Fájt is rendesen, Zayn nem kímélt.
-Talán nem kéne belevágjunk most, nem gondolod....?
-Nem gondolom...nem fogsz megmenekülni.-benyúlt a bugyimba is, én meg hirtelen bepánikolva próbáltam kicsúszni a karmai közül, de nem ment.Belém vezette 2 ujját, én meg sikítottam-bár nem fájt, de hátha valaki meghallja, hogy ideje közbelépni.Irtó nagy szerencsémre az ajtó felcsapódott és Louis rontott be rajta.
-ZAYN!-ordította magán kívül és megfogta a nyakánál, egyszerűen lerángatva rólam.Eddig fel se tűnt milyen kis izmos valaki...Louis a szoba egyik sarkába hajította Zaynt, majd átkarolt a hónom alatt és talpra segített.
-Louis..-morogta a sarokból Zayn-Ne rontsd el folyton a játékomat, egyszer nagyon megbánod.
-Hallgass Zayn, vagy szétrugdoslak, hogy egy hétig nem fogsz tudni felkelni a földről.-átkarolta a derekam és kihúzott a szobába, jó erősen becsapva maga mögött az ajtót.
 Rájöttem, hogy meztelen vagyok...csak egy bugyi van rajtam, vagyis egy boxer, Louis boxere.Nem tudtam nem észrevenni, hogy Louis nem tudja levenni a szemeit a melleimről.
-Louis....hoztál ruhát..?
-Mi..?
-Ruhát...-takartam el magam.
-Ja...igen...hoztam.-behúzott a nappaliba.A kanapéra elő volt készítve minden.Én felkaptam a ruhákat és bementem velük a fürdőbe.Nem az én stílusom ez a rózsaszín, barbie baba kollekció, de úgy látszik az osztály főnökömet ez indítja be.Már...nem mintha...azt akarom, hogy beinduljon, vagy ilyesmi...Mert nem..nem erről van szó.
Hamar felkaptam magamra a ruhákat, a hajam csak lazán hagytam, szabadon garázdálkodni.Kölcsönvettem egy fogkefét-tudom, hogy nem higiénikus, de az én esetemben most nem érdekel-, fogat mostam, majd kimentem a fürdőből.Louis kint várt, belém karolt.
-Mehetünk?
-Igen!-gyalog mentünk a kórházba...Az agyfasz belém állt, mikor megláttam Petit az ágyon fekve...minden honnan csövek lógtak ki, még a seggéből is, bár ezt nem tudhatom biztosan.Viszont ébren volt.Bár elég nehezen mozgott.
-Nézzenek oda.-mondta nehézkesen-Az én Nessim és a tanárja...mit rosszalkodsz Nessi?Bűnbe viszed a tanár urat?-kérdezte gagyin vigyorogva.
-Látom már teljesen meggyógyultál...a humorod a régi.-kacagtam megkönnyebbülten és finoman megöleltem.
-Vigyázzon Nessire tanárbácsi....mert ha felépülök és megtudom, hogy megbántotta...annak nem lesz jó vége.-Louis csak mosolygott és leült az ágy melletti székre.
-Szerintem te félreérted.-fogtam meg Petpet kezét-Nem járok a tanárommal.
-Khmm.És az igazgató?-kérdezte Louis.
-Ő nem a tanárom.-csattantam fel-Mellesleg...nem hiszem, hogy ezek után még velem akarna lenni.
-Akkor még nem ismered eléggé...Mostantól a nap 24 órájában figyelnem kell téged, mert egy óvatlan pillanatban elkaphat.
-Oh..Zayn ilyen vadállat?
-Nem mindig....de néha....van mikor nem önmaga, olyankor óvni kell a szép lányokat tőle.
-Ohhh, szóval szépnek tartasz?-dobtam hátra a hajam és rebegtettem a szempillámat Louisnak, aki csak kacagott.
-Na jó, most magatokra hagylak..addig beszélek egy orvossal.-ezzel kiment, én meg leültem a helyére.
-Miről maradtam le, húgi?
-Óóóóó, sokminderől....elköltöztem Zayn és Louis házába, amíg rendbe nem jössz...Zaynnel járni kezdtünk...de elég agresszív néha...félek tőle.
-Szakíts vele, intézd el, ne én kelljen elintéznem.-mondta enyhén dühösen.Rájöttem, hogy nem kéne felzaklassam.
-Jó, nyugi, Louis elintézi.Te pihenj csak.
***
-Holnap suliba kell menned.-mondta Louis hazafelé menet.Már megjártuk a lakásomat, most az új otthonom fele visszük a holmimat.
-Ahhh...okés...
-Ne lógj...próbálj meg haverokat szerezni.De ne tudják meg, hogy velem élsz.
-Hmmm...oké.Nyugi..Megoldom.Amúgy meg szereztem haver magamnak.
-Igen?Kit?
-Liam...
-Ohhh-könnyebbült meg-Egy pillanatra azt hittem, hogy Harryt mondod.
-Nem...őt nem kedvelem.
-Nekem úgy tűnt, hogy ő igen is kedvel téged.
-Nem érdekel. 
 Megérkeztünk a házhoz.Zayn otthon volt.A konyhában várt.
-Beszélhetünk?-kérdezte tőlem.
-Persze.-válaszolt helyettem Louis és leült egy székre.-Mondd csak, figyelünk.
-Négy szem közt!-pattant fel Zayn és megfogta a kezem.Én kihúztam a kezem a szorításából.
-Beszélhetünk.De ne érj hozzám.-az arcán láttam, hogy megbántódott.Felmentünk az emeletre.
-Ne haragudj...kérlek.-mondta bűnbánóan.
-Hogy ne haragudnék?Egy vadállat vagy!Szakítani akarok!
-Ne!Nessi!Kérlek-megölelt szorosan-Én tényleg kedvellek...nagyon.Segíts nekem, jó?Sosem volt..igazi barát nőm, mindig elcsesztem és szakítottak velem..
-Ki hinné?-ironizáltam.
-Kérlek Nessi...mutasd meg nekem, milyen járni valakivel.-közben simogatta a hátam és megpuszilta a nyakam.
-Félek tőled Zayn...
-Kérlek Ne félj...kérlek.-nagyon kétségbe esett hangja volt.
-Okés-sóhajtottam megadóan-De a következő ilyennél nincs mese..szakítunk!-ő mosolygott és megcsókolt.
-Menjünk enni.-ahogy megfordultam, hogy lemenjek a konyhába, a seggemre csapott.
-Zayn!-mordultam fel.
-Jó jó...bocsi.-kacagott és lementünk.
 Ebéd után a tévé előtt ültünk, mindhárman.Zayn ölében voltam, cirógatta a hajam, néha egy-egy puszit nyomott az arcomra, vagy a számra.A telefonom megszólalt.A kijelzőre néztem....SMS jött.
Szia Nessi.Miért nem voltál suliba?Remélem, hogy csak lógtál és nincs komoly bajod.Buli lesz egyik haverom házánál, nem jössz el?A fél suli ott lesz, így legalább ismerkedhetsz.Ha jössz csak írd meg a címed és én ott leszek, elviszlek.
Liam
-Jeeee, buli lesz az éjjel és holnap isbuli, vágood?Elmehetek?-kérdeztem angyali pofival Zayntől és már meg is nyomtam a "Válasz küldése" gombot.
-Hát..igen...de...holnap suli..szóval..normális időben, normális állapotba gyere haza!-én nem is figyeltem, hogy mit mond....megírtam Liamnek, hogy hova menjen-persze nem Zaynék címét adtam le-és izgatottan mentem készülődni.Imádom a házibulikat...INGYEN PIAAA.
***
Kimentem a találka helyre, Liam már ott várt, egy kocsinak támaszkodva.Háttal volt nekem, mögé léptem.
-Te tudsz vezetni?-összerezzent és megfordul.
-Neked is szia.És nem, egyik
haverom fog...-megpuszilta az arcom majd elhúzódott.-Nagyon csini vagy-mondta mosolyogva és a végigsimított a csípőmön, majd egy röpke pillanatra a keze megállapodott a fenekemen.
-Köszi.-pirultam el és beültünk a kocsiba.Hátra ültünk, elől egy szőke fejet láttam csak.A visszapillantó tükörben, viszont egy arcot is fűzhettem a szőke hajhoz.
-Niall!-kiáltottam fel meglepődve.
-Szia Nessi.-mosolyodott el.
-Ti..ti ismeritek egymást?-ráncolta a homlokát Liam.
-Igen..találkoztunk...a munka helyemen.-mondta Niall, de közben az útra figyelt.
-Én mondtam, hogy összefutunk még.-vigyorogtam büszkén.
-Nem hittem, mert olyan hirtelen léptél le..mi történt?
-Bonyolult.
-Tényleg...miért nem voltál suliban?-kérdezte Liam.
-Beteg voltam, de jobban vagyok...
-Oké.Akkor partyzzunk!-Niall megállt a kocsival.A ház, ahova megérkeztünk, már javában fel van dúlva, részeg emberek itt-ott kifeküdve..szóval no para, nem fogok unatkozni.Megcéloztam a piás asztalt, töltöttek is nekem, kérés nélkül.Liam is ivott, ahogy Niall is, jól berúgtunk.
***
Hangos zene, pia szag van, táncoló, vagyis vonagló testek préselődnek össze a táncparketnek kialakított nagyszobában.Én is táncolok, Liammel.A kis szőke elkeveredett egy..vagy két lánnyal egyik szoba irányába.
-Figyelj Nessi.-Liam nagyon belejött a táncba.Igazából csak összesimulva és gabalyodva mozogtunk a zenére-ma nagyon....-megnyalta az ajkát-..jól nézel ki...-nehezen pörgő nyelvvel beszélt, de én megértettem.
-Még elpirulok.-kacagtam és felkapaszkodtam a nyakába.A kezeit a derekamról a fenekemre csúsztatta és megmarkolta istenesen.
-Tetszik, hogy ilyen rövid a szoknyád.-suttogta a nyakamba és elkezdett húzni valamerre.Ő lehuppant egy fotelbe, így magára húzott.Felültem, hogy mégse terüljek el, mint egy darab szar.
-Még kell pia..-néztem körül egy megmentőt keresve, és akadt is egy fiú, aki épp meghallotta a kérésem és a kezembe adott egy pohárral, amit egyhuzamban megittam.
-Tetszik a buli?-simogatta a combom Liam.
-Olyan jó elengedni magam-hátrahajtottam a fejem és becsuktam a szemem...csak élveztem az érintését.
-Oké, szépségem..engedd el magad..-egyre fennebb simogatott, én meg az élvezettől totál nedves lettem.Elért a bugyimig, ott is simogatott.
-Hmm..valaki már készen áll.-kuncogott és megpuszilt.

3 megjegyzés:

  1. Ahh de jóóó lett *-* végre van benne perverz rész :D siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett, de ez nem meglepő :D Nagyon várom a folytatást :)

    VálaszTörlés